ÜDVÖZÖL DEBRECEN A CÍVIS VÁROS

Szabó Lőrinc : Soha   

         Baranyi Ferenc : Az ébrenlét a bátorság

 

Éjfélkor a sötét belémlát,
ilyenkor vallanak a némák,
és a süketek dobhártyája
beleremeg az éjszakába.

Nem könnyű a magunkba-nézés,
ítélőszékhez önidézés,
jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól,
ha ilyen éjszakán elalszol!

Az ébrenlét a bátorság itt:
lehurrogni lelked, ha ámít,
rágondolni, amire nem mersz,
akármilyen nehéz, keserves,

büntetni magad röstellt könnyel,
társ-nélküli, szegetlen csönddel,
nézni, midőn a képre fény száll,
amit az éj tükre elédtár.

Ó én tudom: a gyöngeségem
legláthatóbb a tükör-éjben,
s én látom legjobban, hisz éjjel
magam vagyok rossz számizével.

Nincs kínzóbb a felismerésnél:
hazugnak látni, mit beszéltél,
mondandónak, mit elhallgattál,
adandónak, amit nem adtál.

Magam vagyok magam fegyence,
bíráim legkegyetlenebbje,
s még az lehet csak, akin látszik,
hogy éjszakákat áttusázik,

aki velem éber az éjben:
legyen bírám s ha kell, pribékem,
de megítélni hogy merészel,
aki nyugodtan alszik éjjel?!

Legyen a bírám talpig ember,
magát-vizsgáló becsülettel,
s ítéljen el, egyazon szinten,
mint embert ember, istent isten,

mint ön-legyőző ön-legyőzőtt,
miként legyőzöttet legyőzött,
de sárga törpék tű-sisakban
ne mocorogjanak alattam.

Ha számonkérő éjben alszol:
jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól!
Bár nehéz a magunkba-nézés,
ítélőszékhez önidézés,

de áldozzunk ennyit magunknak,
kiéjszakázott igazunknak,
s azoknak, akik tisztelettel
úgy neveznek minket, hogy ember.

 

Hamvas Béla:
Boldogság

 

A boldogság az Első Lélek legelső érzé-
se — a boldogság az első tudat, az első
emlék, az első tapasztalat, az első
gondolat, az első cél. Ez az első érzés-
akarat-cél-tudat-gondolat, ez az Első
Világ és Első Élet, ami benne lüktet a
fákban és kövekben, a vizekben és a
csillagokban, az emberekben és az
istenekben. Ez az Első Érzés, amin
a világ nyugszik, mint az őskőzeten a
föld. A Boldogság a világ első érzése,
amivel a nemlétből felébredt életet fo-
gadja.

 

Augustinus:
A boldogságról

 

Nem a boldog életre kívánkozik-e min-
den ember? Hol ismerték meg, hogy
ennyire áhítják, vágyakoznak rá? Hol
látták, hogy ennyire szeretik?
Mindenki birtokolja a boldogságot,
ám senki sem tudja, hogyan és meny-
nyire. Mondjuk, valaki egyszerűen úgy
érzi, boldog — és ő valóban boldog.
Másvalaki a boldogság reményében, vá-
gyakozásában érzi ugyanezt — ő más-
képpen boldog, meg várakozik, és e
várakozás több boldogságot hoz szá-
mára, mint amaz embernek, ki nem is
reményli ezt a távoli, talán soha be nem
köszöntő eszményi pillanatot...
Ki a boldog valójában? Talán nem
ragaszkodnánk e megfoghatatlan ámu-
lathoz, ha nem őriznénk róla titkokat a
lelkünkben. Íme a neve: boldogság. De
mit jelent e szó neked s nekem? Nem a
szó csengesében találjuk-e meg örömün-
ket? Hisz jelentése ott van az emléke-
inkben. Ha pedig ott van, talán már vala-
mennyien lehettünk boldogok. Ha létez-
ne közös nyelv, amelyen megkérdez-
hetnénk a világ összes emberétől, hogy
akarnak-e boldogok lenni, ők minden
habozás nélkül - hála emlékeiknek -
igennel válaszolnának...

Hallom balgaságom zümmögését,
mely tétovázni, habozni késztet. És em-
lékeimből előcsalogatok egy képet, a
boldogságét, és mondom:
— Ne hallgass a hangra, mely a föld-
re ránt, engedd, hogy vágyaid elenyész-
szenek.
Magamból indult e háborgás magam
ellen. Kinlódva hevesedtem, fáradtan
lihegtem. Forgolódtam és hánykolód-
tam bilincseim közt, bárcsak lepattan-
nának rólam abroncsaim. Befelé mon-
dogattam:
— Közel állok a célhoz: a boldogság-
hoz — és bilincseim kioldódtak.

 

Tatiosz:
Boldogtalan boldogok

 

Ha a boldogságot kutatod, belül keresd,
emlékezeted roppant nagy csarnokában.
Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok.
Itt találkozhatsz önmagaddal. Csak egyet-
len egy nem lehet a tied: a perc, amelyet
elfeledtél. Amire nem emlékszünk, már
nem a miénk...
Az emberek bebarangoiják a világot,
megcsodálják a hegyek égre meredő
csúcsait, a tenger egekig ívelö hullámait,
a folyók félelmetes kanyargásait, az óce-
án végtelenjét és a csillagok semmibe
tűnését. Csodálnak, miközben elfelej-
tenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlé-
keire ügyet sem vet, és boldog ezek
szerint csak az lehet, aki emlékezni
képes.

 

Seneca:
A boldogságról

 

A tetőpontra az jut, aki tudja, minek
örüljön, aki boldogságát nem tette má-
soktól függővé, aki nem nyugtalankodik,
aki bízik önmagában...
Hát tanulj meg örülni! De ne hidd,
hogy a reményeket s a legédesebb mu-
latságokat hiábavalónak tartom, s ezzel
megfosztalak az élet kínálta gyönyö-
rűségektől. Ellenkezőleg. Azt akarom,
hogy sose légy szűkében a vidámságnak,
hogy házadban mosoly fakadjon, s ha ott
terem, tebenned lakik. Más vigasságok
nem töltik el a szívet valódi örömmel,
csak homlokod ráncát simítják ki futó pil-
lanatokra...
Hidd el, az igazi boldogság komoly
dolog. Vagy azt képzeled, hogy bárki
képes derüs arccal — ahogy mostani
aranyifjaink mondják — ,,feldobottan”
megvetni a halált, ajtót nyitni a szegény-
ségnek, elszenvedni a fájdalmakat és
elhajítani az élvezeteket? Aki ekképpen
gondolkozik, boldog, de nem igazán.
Neked másmilyen boldogságot kivánok:
olyat, amelyik sosem hagy el, ha egyszer
megtaláltad a forrását.
Ami könnyen elérhető, az a felszí-
nen csillog; ami érték, olykor fénytelen,
és a mélyre kell ásni érte. Amiben a so-
kaság élvezetét leli, sivár és illanó gyö-
nyörűséget kínál. Amiről én beszé!ek, az
a felszinről nem látható, és bensődben
derül.
Szórd szét, ami csillog, az igazi jóra
vesd tekinteted: örülj a magadénak.
Hogy mit jelent ez? Téged és éned leg-
szebb részét. Még ez alkalmi testet, a
köntöst — bár nélküle semmi nem tör-
ténhetne meg — csupán szükségesnek,
mint fontosnak tartsd. Hiú gyönyöröket
táplál, illanó örömöket, melyek könnyen
átcsaphatnak szomorúságba, emésztő
bánatba. A gyönyör a fájdalom szaka-
dékába zuhan, ha nem ismer határt. Ám
megfékezni nehéz azt, mit korábban
jónak hittél. Az igazi jóra kockázat né!kül
vágyódhatsz.
Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha
szándékaid becsületesek, cselekedeteid
helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik,
és megtagadod a véletlen ajándékait —
akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton,
azon az úton, amit életnek nevezünk...
Kevesen járják az utat az út termé-
szete szerint. Inkább a saját természe-
tüknek hódolnak, s mint a folyó árjával
tovaúszó holmik sodródnak egyik partról
a másikra...
,,Rosszul él, aki mindig csak élni
kezd” — mondja Epikurosz.
,,Miért?” — kérded joggal.
Mert senki sem gondolkodik akkor,
amikor éppen csak belefog az életbe.
Tartsd ezt szem előtt: gondolkozz és élj!

 

Marcus Aurelius:
A benned trónoló istenségről

Ha embertársaid tettei helyesek, nem kell
zúgolódnod. Ha helytelenek, világos,
hogy öntudatlanul cselekszenek így. Mert
minden lélek akarata ellenére mellőzi
az igazat, nemkülönben az embertársai
iránti méltányosságot.
A jó ember sajátsága, hogy elfogad-
ja mindazt, amit a sors neki szánt, nem
mocskolja be a bensejében trónoló isten-
séget — az észt —, és nem dúlja fel nyu-
galmát csalóka képzetek özönével, ha-
nem megörzi szívét derűsnek, alázattal
jár az Isten nyomdokain, nem vétve
szóval az igazság, cselekedettel az igaz-
ságosság ellen.
Befelé nézz, bensődben fakad fel a
jónak forrása, s ha szüntelenül mélyíted
azt, szüntelenül buzog! ... Amelyik pilla-
natban csak akarsz, visszavonulhatsz
önmagadba!
Az ember számára semmi sem jó,
ami őt nem teszi igazságossá, meggon-
dolttá, férfiassá, szabaddá, és semmi sem
rossz, ami nem teszi a mondottak ellen-
kezőjévé... Egyáltalán ne elmélkedj töb-
bé arról, hogy milyennek kell lennie a
jó embernek, hanem légy olyanná!

Feladó neve:
Feladó email címe:
Címzett neve:
Címzett email címe:
Üzenet:

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat