ÜDVÖZÖL DEBRECEN A CÍVIS VÁROS

Debrecen története, Egyetemek, D.Református Kollégium, Déri Múzeum, közművelődés, közigazgatás, kultúrális élet, turizmus, szórakozás, Hortobágy, egyéb érdekességek

DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézménye

A Böszörményi úti intézményben fogyatékos személyek gondozása folyik. Az otthonban 180 halmozottan fogyatékos kiskorú bentlakásos ápolása-gondozása biztosított, s ebből tizenketten lakóotthoni ellátásban részesülnek. Az intézmény a nappali gondozás keretein belül általános műveltséget megalapozó iskolai foglalkoztatást is végez.

Részletek

DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye

A bölcsőde a családban nevelkedő gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését látja el. A város fenntartásában tizenhárom hasonló feladatú intézmény működik, A 14. számú Honvéd Utcai Bölcsőde ellátja a sérült gyermekek korai fejlesztését és gondozását,  s ugyanitt lehetőség van a diétás étkeztetésre is az anyagcsere-zavarban szenvedő kisgyermekek számára.

Részletek

DMJV Reménysugár Otthon

Az Ibolya utcai intézmény otthont nyújtó ellátást biztosít az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti és a tartós nevelésbe vett gyermekek számára, valamint feladata az utógondozói ellátás is, amit gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő gyermekek, valamint fiatal felnőttek vehetnek igénybe.   

Részletek

DMJV Idősek és Csökkentlátók Otthona

Az intézmény ellátottjai A debreceni Nagyerdő mellett található otthon elsősorban látásfogyatékosok ápolását, gondozását biztosító intézmény, ahol rendszeres orvosi ellátásban is részesülnek a lakók. A kétágyas szobákkal ellátott otthon 112 fő befogadására képes.

Részletek

DMJV Idősek és Csökkentlátók Otthona Szávay Gyula utcai időseket ellátó telephelye

Az intézmény telephelyén azon nyugdíjkorhatárt betöltött személyek teljes körű ápolását gondozását biztosítja, akiknek egészségi állapota rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényel, és azon 18. életévét betöltött személyek ápolása, gondozása, akik a betegségük miatt önmagukról csak részben, vagy egyáltalán nem tudnak gondoskodni.

Részletek

DMJV Idősek Háza

Az Idősek Házában elsősorban azoknak a nyugdíjkorhatárt betöltött személyeknek az ápolását-gondozását végzik, akiknek egészségi állapota rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényel. A 3-4 ágyas szobákkal működő intézményben anormál étkezés mellett lehetőség van cukros, inzulinos, diétás pépes és folyékony pépes étkeztetésre is.

Részletek

DMJV Terápiás Ház

Az öt ápolási részleggel működő bentlakásos szociális intézmény  pszichiátriai betegek otthonának minősül. A Terápiás Házban azoknak a személyeknek az ápolását, gondozását végzik, akik számottevő pszichiátriai kezelést nem igényelnek, nem veszélyeztető állapotúak, viszont önálló életvitelre nem képesek és állandó intézeti gondoskodást igényelnek.

Részletek

DMJV Városi Szociális Szolgálat

A Városi Szociális Szolgálat (VSZSZ) az alapszolgáltatások közül az étkeztetést, valamint a házi segítségnyújtást, a nappali ellátást,  a szakosított ellátások közül pedig átmeneti elhelyezést nyújtó intézményeket működtet összesen kilenc gondozási központ segítségével.

Részletek

DMJV Családsegítő és Gyermekjóléti Központja

A Mester utcai családsegítő központ feladatai közé tartozik a szociális vagy mentálhigiénés problémák kezelése, egyéb krízishelyzet miatt segítséget igénylő személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, illetve ezek megszüntetése.

Részletek

DMJV Gyermekvédelmi Intézménye

A családsegítő szolgáltatás általános és speciális segítő szolgáltatása keretében segítséget nyújt a működési területén élő szociális és mentálhigiénés problémákkal küzdő személyeknek és családoknak.

Részletek

Egyéb szolgáltatást nyújtó intézmények

Az Önkormányzat 5 szervezettel (Refomix Nonprofit Közhasznú Kft., Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség, Héra Egyesület, Forrás Lelki Segítők Egyesülete, "Lelkierő" Fiatalon a Fiatalokért Egyesület) kötött, határozatlan időre szóló ellátási szerződések keretében látja el - saját intézményein kívül - az alábbi szociális és gyermekvédelmi feladatokat.

Részletek






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 18
Tegnapi: 17
Heti: 73
Havi: 785
Össz.: 211 160

Látogatottság növelés
Oldal: SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK
ÜDVÖZÖL DEBRECEN A CÍVIS VÁROS - © 2008 - 2024 - debrecen.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »